Kitiltották Oroszországból Boris Johnson brit miniszterelnököt
Szombaton délelőtt azt jelentette be az orosz külügyminisztérium, hogy kitiltották az országból Boris Johnson brit miniszterelnököt és Liz Truss külügyminisztert.
Szombaton délelőtt azt jelentette be az orosz külügyminisztérium, hogy kitiltották az országból Boris Johnson brit miniszterelnököt és Liz Truss külügyminisztert.
Az Egyesült Királyság két újabb intézkedéssel bővítette az Oroszországgal szembeni szankciórendszerét, emellett szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben is - számolt be a brit Sky News.
Liz Truss brit külügyminiszter szerint az Egyesült Királyság és a NATO-szövetségesek "fokozzák a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülést" az ukrajnai orosz invázió veszélye miatt - számolt be a brit Sky News.
Ukrajna attól tart, hogy a keleti, vitatott hovatartozású Donbasz régióban lévő óvodát érő találat Oroszország "provokációja" volt. Liz Truss brit külügyminiszter kijelentette, hogy ez a Kreml forgatókönyvének a része, Oroszország dezinformál és háborús ürügyet akar kreálni.
Újabb kelet-európai körútra indul csütörtökön Liz Truss brit külügyminiszter az ukrajnai válság ügyében kezdett brit diplomáciai erőfeszítések folytatásaként. A londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint Liz Truss Ukrajnába, majd Lengyelországba látogat, és Dmitro Kuleba ukrán, illetve Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel tárgyal.
Az ukrajnai orosz invázió "nagyon veszélyes pillanat" lenne a világ számára, és olyan agresszorokat bátorítana, mint Kína és Irán - figyelmeztetett a Liz Truss brit külügyminiszter a Sky News beszámolója szerint.
Liz Truss brit külügyminiszter csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélésein elutasította Oroszország szuverenitásának elismerését a Voronyezs és a Rosztov terület felett – közölte a TASS orosz hírügynökséggel egy, a tárgyalásokhoz közel álló forrás. Voronyezs és Rosztov vitatlanul Oroszország részei, ezért a brit külügyminisztert azzal támadják, nem volt elég felkészült.
A Downing Street fenyegető figyelmeztetést küldött Oroszországnak, és hangsúlyozták, hogy kiállnak Ukrajna mellett. Liz Truss brit külügyminiszter szerint Vlagyimir Putyin újra akarja teremteni a Szovjetuniót vagy egy nagyobb Oroszországot, de szándéka súlyos következménnyel járna.
Fideszes képivselők is támogatták a kezdeményezést.
Azonnal reagált a devizapiac is.
Az egyik fél már igent mondott.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?